Radar - Biztonságosabb internetet a fiataloknak A 2010 után született gyermekek, tehát az „ALFA” generáció már egy digitalizált világban nő fel, az internet természetes számukra, de az online tér veszélyeire fel kell készíteni őket.
Színes
Napindító – Iskolarendőr-szolgálat a gyerekek biztonságáértOrszágszerte kétezer rendőr teljesít szolgálatot az új tanév első napjaiban, hogy a megnövekedett forgalomban segítse a fiatalok biztonságos eljutását az iskolába, illetve onnan haza.
Napindító – Biztonságosan az iskolábanÉrdemes iskolakezdés előtt átismételni gyerekeinkkel a legfontosabb biztonsági alapszabályokat. De hogy pontosan mik is ezek, arról Hajós István biztonsági szakértővel beszélgettünk.
Radar
Radar - Biztonságban a SzigetenKezdetét vette Magyarország legnagyobb fesztiválja, a Sziget, ahol a szórakoztatás mellett a biztonságra és a bűnmegelőzésre is nagy hangsúlyt fektetnek. A BRFK is kitelepült a helyszínre, ahol ezúttal nemcsak szolgálnak és védenek, hanem szórakoztatnak is a rendőrök.
Radar
Radar - Nyáron is biztonságbanPiacra vitték a tűzmegelőzési tanácsokat a Somogy vármegyei katasztrófavédők. A lakástüzek megelőzésére, a szén-monoxid és füstérzékelők életmentő funkciójára hívták fel a figyelmet a kaposvári piacra látogatóknak.
Belföld
Napindító - A pápa védelmét a föld alatt, a földön, a levegőben és a vízen is biztosítani kellKimondatlanul a pápát tartják a világ legjobban védett emberének. Testi épségéért a Svájci Gárda felel, amely több mint 500 éve oltalmazza a katolikus egyház vezetőségét. Mindenre kiképzett elit egység, akik az életük árán is megvédenék a pápát, ha olyan helyzet adódna. Vendégünk volt Hajós István biztonsági tanácsadó és szakértő, a Bastion Group ügyvezetője.
Késmentes övezetek kialakítását sürgetik NémetországbanKésmentes övezetekké nyilvánítanák a tömegközlekedési járatokat és a belvárosokat az elszaporodó támadások miatt Németországban. A bűnügyi statisztikák szerint tavaly, 8 200 késes támadást azonosítottak.
Külföld
Fehér Ház: A hétvégén lelőtt repülő tárgyak nem földönkívüli eredetűekAz Észak-Amerika felett lelőtt titokzatos légi eszközök nem földönkívüli eredetűek és nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra - közölte hétfőn a Fehér Ház illetékese és az amerikai védelmi miniszter a hétvégén történt három incidensről.
Belföld
Napindító - Szülőként hogyan tudjuk megvédeni a gyermekeket a digitális térben?Nincs fontosabb, mint gyerekeinket biztonságban tudni a digitális térben, ugyanakkor szülőként nap, mint nap szembesülünk azzal, hogy fogalmunk sincs mit csinál a gyerek órákon keresztül az interneten. Vendégünk volt Pöltl Ákos közgazdász, közelharc oktató.
Radar - Biztonságban a világhálónFebruár 8-án tartották a Biztonságos Internet Napot ahol tanácsokat, javaslatokat adtak a borsodi rendőrök a Miskolci Egyetemen.
Aki most nem azon dolgozik, hogy nyugtassa a kedélyeket, az maga is bűnrészes lesz minden további erőszakos cselekményben. Békés Mártont, Pindroch Tamást és Rákay Philipet arról is faggattuk, vajon hogyan lehet megelőzni a további politikai erőszakot Közép-Európában a szlovák miniszterelnök elleni merénylet után.
Szerda délután érkezett a hír, hogy fegyveres merénylet áldozata lett Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke. Fico túl van az életveszélyen, de állapota még mindig nagyon súlyos. A támadó egy 71 éves, lévai illetőségű költő, Juraj Cintula volt.
Magyar Péter rágalomról beszél, és azt mondja, S. Mária nincs kapcsolatban a Tisza Párttal. Eközben sajtóhírek már alvilági kapcsolatokról is írnak, meg arról, hogy S. Mária intézi a Tisza Párt pénzügyeit. Ez is téma volt az újságírói vitában, amelyben Lampé Ágnes és Szalai Szilárd vettek részt.
Orbán Viktor nem mond igazat, nem igaz, hogy baloldali aktivista lőtt Ficóra […] a merénylőt sokkal inkább nacionalistának, jobboldalinak lehetne nevezni – bizonygatta Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalán, ezzel igyekezett elhatárolni a saját politikai szekértáborától a szlovák kormányfőre fegyverrel támadó férfit.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.