Döbbenetes kommentek sokasága született néhány óra alatt a szlovák miniszterelnök, Robert Fico ellen elkövetett merényletről közzétett bejegyzések alatt egyes baloldali politikusok, illetve híveik közösségi oldalán.
Négy lövedék találta el Robert Fico szlovák miniszterelnököt az ellene irányuló merényletben, ezek együtt nagyon súlyos sérülést okoztak neki, és bár az állapotát sikerült stabilizálni, még nincs túl az életveszélyen - közölte Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes csütörtök délután Pozsonyban.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Karácsony Gergely főpolgármester együtt szabadítaná rá az LMBTQ-aktivistákat a gyerekekre.
Már már öngyilkos lazaság volt, amivel a szlovákok a fegyvereket kezelték az elmúlt 25 évben - reagált Somkuti Bálint a Napi Aktuálisban, a Robert Ficót ért támadásra.
Tagadja, de bizonyíték van arra, hogy Karácsony Gergely kitiltaná az autókat a fővárosból - erről osztott meg videót Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán.
Továbbra is hallgat Karácsony Gergely az egyre dagadó kampányfinanszírozási botrányról. A Mediaworks-höz került dokumentumokból kiderült, hogy már az 5 évvel ezelőtti főpolgármesteri kampányát is külföldről pénzelték - de a módszer és a szereplők is ugyanazok.
A szlovák miniszterelnök ellen egy baloldali aktivista merényletet követett el. A legfontosabb hónapokban Robert Fico kiesett a munkából. Bizakodunk a felépülésében, de ma egyedül kell küzdenünk a békéért – írja Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.
Az orosz elnök első külföldi útja újraválasztását követően Kínába vezetett. A HírTV stúdiójában Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója és Stier Gábor, a Moszkvatér.com főszerkesztője.
A tvnoviny.sk szlovák lap írta meg, hogy a Noviny tévécsatorna felvétele szerint Robert Fico merénylője, Juraj Cintula már a szerdai merénylet előtt is tüntetett Fico ellen, amikor április 24-én Alsókorompán szintén kihelyezett kormányülésen vett részt a miniszterelnök. „Éljen Ukrajna”, „hazaárulók” vagy „elég Ficóból” – többek között ezeket kiabálta ő is néhány tüntetővel együtt.
Akkor nézzük meg vágatlanul is a 444 interjút és ne legyünk naivak, ha egy kormány szuverén, akkor azt minden irányból támadják – írja a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben.
Egy teljesen életszerűtlen, több szempontból is gyanús „tanácsadói” szerződéssel szerzett külföldről, a 2019-es önkormányzati választások előtt 112,5 millió forintot Mravik Zsolt egyszemélyes vállalkozása, a Bakony Rental Kft., amelyből gyorsan ki is vett 89,4 milliót a tulajdonos-ügyvezető, majd ebből a pénzből továbbítottak 75 millió forintot, amely minden bizonnyal Karácsony Gergely kampányában „hasznosult”.
A "három csapás" alkalmazásával ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre – erőszakos többszörös visszaesőként – azt a férfit, aki szexuális bűncselekményt követett el egy gyermek sérelmére – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség.
Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után – jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki úszni nem tudó gyermekeket a Tisza egy veszélyes szakaszához vitt játszani 2023 júniusában.
A TA-3 hírtelevízió információi szerint az operáció 3 óra 40 percig tartott. A csatorna szerint Fico jelenleg mély altatásban van, és így is marad a következő órákban.
Az Európai Unió által elfogadott migrációs paktum ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel, Magyarország azt nem kívánja végrehajtani. A hírről a Vezércikk vendégei, Gajdics Ottó, Deák Dániel, és Lentulai Krisztián is elmondták a véleményüket.
A Napi aktuális vendége Ughy Attila a Fidesz-KDNP XVIII. kerületi polgármesterjelöltje volt, akivel Velkovics Vilmos a kerület beruházásairól, fejlesztéseiről beszélgetett.