2006-10-24 01:52
Áttörték a barikádot az Erzsébet hídnál (+videó)
A Erzsébet híd pesti és a budai oldalán is áttörte a barikádot a rendőrség, az addigra megmaradt néhány száz tüntető kevés ellenállást mutatott: a többség elmenekült a környező mellékutcákon és a rakparton keresztül.
Tovább keresik a tüntetőket a rendőrök a Belvárosban. Sorra járják a még működő szórakozóhelyeket, de megvizsgálják a rakparton sorakozó stégeket és a kikötött hajókat is. Az Index arról számolt be, hogy lefújtak egy hajléktalant, majd jót nevettek rajta. Megvertek egy részeg franciát is, akihez mentőt kellett hívni. Tudósítónk megemlítette, hogy rendkívül durván léptek fel a rendőrök a sajtó képviselőivel szemben is, őt magát veréssel fenyegették meg. Az MTV
híradójának riporterét is ütötték és a földre vitték, hiába volt rajta megkülönböztető mellény és hiába hangoztatta, hogy újságíró.
Időközben 100-ra nőtt az összecsapások sérültjeinek száma. Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének tájékoztatása szerint, a sérültek többsége tüntető, de van közöttük rendőr is. A szóvivő elmondta: 5-6 embert vittek kórházba belső sérülésekkel.
A Független Hírügynökség szerint négy sérült állapota életveszélyes. Egyikőjüket valószínűleg félig megvakította, egy másik tüntetőnek pedig a mellkasába fúródott a gumilövedék. Úgy tudjuk, a sérültek között egyszerű járókelők is vannak, egyikőjüket akkor találták nyakon, amikor kilépett a Deák téri metróállomásról. Információink szerint több sérült tüntető nem mert mentőt hívni, mert attól félt, hogy a kórházi ellátás után előállítják őket a rendőrök.