2005-12-22 19:11
Lendvai: Orbáné és Kerényié az év legrosszabb mondata
Az MSZP frakcióvezetője szerint az év legrosszabb mondatát Orbán Viktor és Kerényi Imre mondta, azzal, hogy a baloldal, ha teheti, nemzetére tör. Lendvai Ildikó reméli: a Fidesz nem veszi át Kerényi újabb mondatát arról, hogy ha 2006-ban a baloldal győz, akkor forradalmat kell csinálni. A Fidesz elhatárolódik a színházi rendező kijelentésétől.
Lendvai Ildikó a végletekben összegezte 2005-ös esztendőt. A frakcióvezető leltára szerint az MSZP legnagyobb sikere a 100 lépése program, legnagyobb kudarca a köztársasági elnökválasztás volt. Legfontosabb eredménynek a hét éves uniós költségvetés elfogadását legnagyobb ballépésnek pedig azt nevezete, hogy Fidesz "hadat üzent Nagy-Britanniának".
A MSZP frakcióvezetője név szerint és együtt említette Orbán Viktort és Kerényi Imrét, mert szerinte hozzájuk köthető az év legrosszabb mondta.
"Az év egyik legrosszabb mondata egyébként mindkettejüktől származik, hogy a baloldal, amikor teheti, mindig nemzetére tör, ezt a mondatot először Kerényi Imre mondta ki, majd a nagy szellem iránti csodálattal két hónap múlva Orbán Viktor is megismételte. Őszintén remélem, hogy az a nagyon rossz Kerényi Imre mondat, ami az elmúlt hetekben elhangzott, miszerint forradalmat kell csinálni, ha nem a Fidesz nyer 2006-ban nem juthat hasonló sorsra." - fogalamzott Lendvai Ildikó.
A Fidesz egyébként már elhatárolódott a forradalomra buzdító kijelentéstől.
Deutsch Tamás elmondta: "A közélet szereplőitől higgadt, nyugodt, a mások iránti türelemről tanuskodó bezsédmódot várhatunk el, én azt gondolom, hogy éppen ezért ebben a kérdésben nem lehet és nem is tudunk azonosulni Kerényi Imrével."
A Madách Színház rendezője évek óta rendszeresen felszólal különböző rendezvényeken és megmozdulásokon. Az MSZP által kifogásolt mondatát nemrégiben egy celldömölki fórumon mondta el.