Talán szokatlan megközelítés ez a három, - látszólag különálló - lakáshoz jutási lehetőség így, egy csokorba foglalva. De a látható különbségek között van egy fontos összekötő kapocs: olyan személyek tartanak ilyen lakhatási formákra igényt, akik nem rendelkeznek az ingatlan vásárláshoz szükséges önerős tőkével.
A bérlakások kormányprogramját már a ló mindkét oldalán megtalálhattuk Magyarországon.1 1989 előtt a városi lakások nagy része állami tulajdonban volt, mely később önkormányzati tulajdonba került. A rendszerváltást követő első fél évtizedben 418 ezer bérlakást adtak el a 703 ezres állományból. A második 5 évben a lassulás jelei mutatkoztak, s csak 104 ezer önkormányzati lakás került át magántulajdonba. Ezen időszak alatt jelentős mértékben, mintegy 25 százalékra csökkent az önkormányzat bérlakásainak száma. Ez a folyamat azonban nem fejeződött be, a kétezres év első felében is folytak, folynak a bérlakás eladások. A mostani kormány viszont bérlakás-hitelprogramot indított.
Akkor most, hogy is van? Eladták a bérlakásokat és most bérlakásokat építenek? A kérdés jogos, de így van. A jelenlegi 9 százaléknyi bérlakásállományt szeretnék legalább 15 százalékosra emelni. Ezt a feladatot, a Sikeres Magyarországért Hitelprogram vállalta fel. Az elhatározás oka, hogy a nyugati, átlag 40 százalékos bérlakás arányhoz képest a hazai 9 százalék nagyon kevés. Egy nagyszámú, szociálisan szegény, anyagilag önerős vásárlóerővel nem rendelkező réteg igényli ezt a lakásjuttatási formát.
A lakásbérlet igénye, minden időben jelen volt, és ma is jelen van a lakáspiacon. Mint gyakorló ingatlanosnak, a tapasztalatom azt mutatja, hogy elsősorban olyan személyek veszik igénybe ezt a lakhatási formát, akik jövedelemmel (munkahellyel) rendelkeznek, de az nem olyan mértékű, hogy meg tudnának spórolni egy önálló lakás vásárlásához szükséges belépő összeget. Nincs lakásuk, de lakni kell, van ugyan olyan jövedelmük amiből spórolhatnának, de a bérleti díjat meg kell fizetni. Így azt az összeget, melyet félre tudnának tenni, rendszeresen kifizetik a lakásuk bérleti díjára. A kör bezárul. A többletjövedelmet elnyeli a mindenkori bérleti díj. Így alakult ki a jövedelemmel rendelkező, de lakástulajdon nélküliek rétege.
A lakásbérlők között azonban van egy mobil csoport, akik tényleg csak átmeneti céllal bérelnek otthont. Ide tartoznak a felsőoktatásban tanulók, az ingatlanukat értékesítők (akik másik lakásuk elkészültéig bérlik a lakást), valamint a hosszabb távon - egy-két év - más településen munkát vállaló személyek.
A lakáslízing az öszvérmegoldás a két bérleti forma között. Nagyon új a magyar lakáspiacon, rendkívül kötött, magas anyagi terhet követel az ilyen típusú lakhatást vállalótól. Itt mindaddig bérlő marad a lízingelt ingatlanban a lakó, ameddig a lakás teljes vételárát, annak járulékos költségeivel együtt meg nem fizeti a tulajdonos részére. Erről a lakhatási formáról egyelőre nem lehet érdemileg túl megalapozottan nyilatkozni, de pesszimista elemzők szerint, Magyarországon nem lesz nagy jövője.
Mi lehet a ténylegesen járható út? Szociális bérlakás, lakásbérlet, lakáslízing vagy esetleg valami más? A "légypapír effektus" - mely alatt a helyzetbe való megragadást értem - kétféle törekvést, megoldást jelenthet. Azok, akik nem tudnak kilábalni önerővel a megoldatlan lakásproblémájukból csak a szociális bérlakásokban bízhatnak, s az időközben jobb helyzetbe kerülők saját erőből oldhatják meg lakásproblémájukat. S hogy a lakáslízing lehet-e megoldás? Az a jövőben dől el.
1 (Ezzel a témával foglalkozik a Népszabadság 293/2 száma is.)
Bokor Éva
VÁR-KÖZ Ingatlanközvetítő és Tanácsadó Kft.
Ingatlanmenedzser
nyomtatható verzió 
hírküldés
Új hozzászólás
