A szombati nagymisét, amire több százezer zarándokot várnak, a Hír Televízió is élőben közvetíti. A műsorfolyam 11 órától indul, a 11:30-kor kezdődő misét honlapunkon, youtubeos csatornánkon és facebookos oldalunkon is élőben lehet követni.
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút – írta cikke címében a Magyar Nemzet, illetve a lap beszámol Donald Trump egyik kampányeseményéről, ahol a republikánus elnökjelölt a harmadik világháborúról beszélt.
Az eseményen felszólalt a kormánypártok főpolgármester-jelöltje is, aki arról beszélt, hogy Karácsony Gergely - amolyan jó tanulóként - ott működik együtt Gyurcsány Ferenccel, ahol csak tud.
Rétvári Bence hangsúlyozta: "A lengyelek szokták is ábrázolni a fáknak az összenövő gyökerei, amelyek a kultúrában, de a közéletben is sorsfordító kérdésekben sokszor karakteresen megmutatja, hogy mi igenis közösen gondolkodunk, és az lehet, hogy eltér másoknak a gondolkodásától."
Közben a NATO magas rangú parancsnoka is azt mondta, hogy Oroszország jelenleg nem rendelkezik elegendő katonával ahhoz, hogy stratégiai áttörést érjen el a térségben.
Pünkösd ünnepe arról szól, hogy Isten az Ő Lelkét adja nekünk, ez pedig csodálatos ajándék, amivel valóban be lehet töltekezni – olvasható többek között az Axióma elemző cikkében.
Ha szükséges, akkor jogi úton kell véget vetni a politikai gyűlöletnek, hiszen Robert Fico lelövése óta nem csak a magyar, de több nyugat-európai kormányfő is sorra kapja az életveszélyes fenyegetéseket. A témában a Vezércikk vendégei is véleményt mondtak.
Karácsony Gergely így hárított: "Azt sokszor elmondtam, nem foglalkozom a Magyar Nemzet hazugságaival, sem az Önök hazug híradóival, sem az Önök hazug orgánumaival, és nem is akarok ennél többet hozzátenni."
Időutazás. A Gyurcsány-korszakot hozná vissza a fővárosi közgyűlésbe a baloldal listája. Feltűnik a Hagyó Miklós féle nokiás doboz emléke és a Hunwald György fémjelezte időszak is. Közben Gyurcsány Ferenc végleg leuralta a szocialistákat és a Párbeszédet.
Templomból kijövő emberekkel üvöltöző alelnök és fegyházat is megjárt pénzügyi háttérember. Hogy melyik pártról van szó? A Tisza Pártról, Magyar Péterről és az anyósjelöltjéről.
Iratismertetéssel folytatódott Vig Mór és társai negyvenrendbeli csalási pere. A hídpénzbotrány kulcsszereplője eközben hallgat arról, hogy került-e pénz városházi körökhöz abból a közel másfélmilliárd forintból, amit az A-Híd Zrt. utalt cégének.
A szombati nagymisét, amire több százezer zarándokot várnak, idén a Hír televízió is élőben közvetíti, előtte és utána pedig szakértőkkel beszélget a stúdióban a műsor házigazdája, Zavaros Eszter.
Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.
Fegyveresek agyonlőttek három külföldi turistát és egy afgán állampolgárt az Afganisztán középső részén fekvő Bamiján tartományban pénteken - közölte a tálibok belügyminisztériuma.
"A merénylőt szeretettel várják Magyarországon is." - ilyen és ehhez hasonló gyűlölet komment árasztotta el az internetet nem sokkal a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni fegyveres merénylet után. Az elemzői vitára ezúttal Deák Dániel valamint Nagy Attila Tibor érkezett a stúdióba.
A szervezők 350-400 ezer zarándokot várnak a csíksomlyói búcsúra, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. A HírTV az eseményeket élőben közvetíti. Illés Péter kollégánkat kapcsoltuk a helyszínről.
Fontos, hogy a hagyományos értékek, a családok biztonsága megmaradjon a Hegyvidéken! Erről Fonti Krisztina a Fidesz-KDNP XII. kerületi polgármesterjelöltje beszélt a HírTV péntek esti Napi aktuális című műsorában.
Ezúttal Dobrev Klára vezetheti a Karácsony Gergely felé tartó budapesti sárga villamost. Gál József, az LMP szóvivője volt M. Dobos Marianne vendége a péntek esti Napi aktuálisban.
Magyar Péter és a szimpatizánsi tábora már nyíltan fenyegetik a politikai ellenfeleket, ami a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet után különösen veszélyesnek hangzik. Erről is kifejtette véleményét Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Napi aktuálisban.
Néhány héttel az önkormányzati választások előtt átadták a Városháza parkot Budapesten. Karácsony Gergely már 2019 elején azzal kampányolt, hogy a város főterévé alakítja a Városháza parkolóját, az átalakítás végül most valósult meg.
A szlovák miniszterelnök ellen elkövetett támadás után Európa-szerte több magas rangú politikust is halálosan megfenyegettek. Mindez azt mutatja, hogy már nem csak Szlovákiában, de az egész kontinensen egyre nagyobb a feszültség.
A miniszterelnök szerint nagy erők állnak a háborúpárti politikusok, a háborúpárti álláspont mögött, és erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy a háború folytatódjon, sőt hogy kiterjedjen.
A jemeni húszi lázadók egy helyi gyártású rakétarendszer segítségével lelőttek egy MQ9 Reaper típusú amerikai drónt az ország északi részén - közölte pénteken a húszi lázadók katonai szóvivője.
A jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
Elkészült a Magna Hungaria filmsorozat második része az erdélyi arisztokrácia traumáiról és újjáéledéséről. Az MCC Magyar Összetartozás Intézetének Bál a kastélyban című új rövidfilmje nemzedékeken átívelő traumákat, minden körülmények között megőrzött hagyományokat és egy sokat szenvedett társadalmi elit újjászerveződésének lehetőségeit mutatja be.
A lengyel és a belga miniszterelnök is halálos fenyegetést kapott a szlovák kollégájuk ellen elkövetett merénylet után. A Híradóban Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük a témáról.
Nagy erők állnak a háborúpárti politikusok, a háborúpárti álláspont mögött, és erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy a háború folytatódjon, sőt hogy kiterjedjen – erről is beszélt a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.