Nagy erők állnak a háborúpárti politikusok, a háborúpárti álláspont mögött, és erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy a háború folytatódjon, sőt hogy kiterjedjen – erről is beszélt a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
Nemzetbiztonsági kockázat miatt érkezett feljelentés az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, miután a 444-hez kiszivárogtatták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának, Szabó Hedvig altábornagynak a levelét.
Magyar Péter és pártja tagjainak kijelentései azért is veszélyesek, mert Szlovákiában a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet elkövetőjét is a politikai ellenszenvből kialakult vak gyűlölet vezérelte.
A lengyel és a belga miniszterelnök is halálos fenyegetést kapott a szlovák kollégájuk ellen elkövetett merénylet után. A Híradóban Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük a témáról.
Elkészült a Magna Hungaria filmsorozat második része az erdélyi arisztokrácia traumáiról és újjáéledéséről. Az MCC Magyar Összetartozás Intézetének Bál a kastélyban című új rövidfilmje nemzedékeken átívelő traumákat, minden körülmények között megőrzött hagyományokat és egy sokat szenvedett társadalmi elit újjászerveződésének lehetőségeit mutatja be.
A megkérdezettek 51 százaléka szerint Lengyelországnak vissza kellene küldenie a hadköteles korú ukrán férfiakat, 39 százalék ellenzi, 10,3 százalék pedig bizonytalan.
Rengeteg károsultja van annak a korábban piramisjátékot üzemeltető bűnszervezetnek, amely Magyar Péter bizalmasát, S. Máriát is a soraikban tudta a bírósági ítélet szerint.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádiónak adott interjújában a Fico-merénylet tanulságaként kifejtette, hogy át kell gondolni, hogyan lehetne jobban szankcionálni a gyűlöletkeltő kommentelést.
Lelőttek a rendőrök az észak-franciaországi Rouen városban pénteken reggel egy késsel és fémrúddal felfegyverkezett férfit, aki fel akarta gyújtani a helyi zsinagógát.
A Robert Fico elleni, politikai motivációjú merénylet egy súlyos támadás a szlovák demokrácia, valamint a népakaraton alapuló szuverén szlovák politika ellen – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
Ismét pályázatot hirdetett családbarát munkahelyek kialakítására a családokért felelős államtitkárság – közölte Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Az energiaügyi miniszter rámutatott: Az új otthonfelújítási programban az 1990 végéig megépült családi házak szigetelésére, nyílászáró cseréjére, fűtéskorszerűsítésére lesz lehetőség.
Arra számítok, hogy az európai parlamenti választás érezhetően átrendezi a politikai erőviszonyokat, és véget ér a brüsszeli bürokráciának ez az ámokfutása – mondta Deutsch Tamás, a kormánypárt európai parlamenti listavezetője a Mandinernek adott interjúban.
Az elesettek segítése, felemelése nehéz, de társadalmilag elhanyagolhatatlan feladat. Az Ökumenikus Segélyszervezet 1991 óta végzi ezt a fontos munkát, vallási és világnézeti hovatartozásra való tekintet nélkül.
Az óvatos becslések szerint Afrika lakossága a következő 20 éveben 750 millió fővel fog nőni. Ez csak a növekmény. Mi itt Európában vagyunk szűk 500 millióan. Ha ezek az emberek, vagy csak egy részük, elindul Európa felé, akkor nekünk harangoztak – mondta Facebookra feltöltött videójában Menczer Tamás.
Aki most nem azon dolgozik, hogy nyugtassa a kedélyeket, az maga is bűnrészes lesz minden további erőszakos cselekményben. Békés Mártont, Pindroch Tamást és Rákay Philipet arról is faggattuk, vajon hogyan lehet megelőzni a további politikai erőszakot Közép-Európában a szlovák miniszterelnök elleni merénylet után.
Magyar Péter rágalomról beszél, és azt mondja, S. Mária nincs kapcsolatban a Tisza Párttal. Eközben sajtóhírek már alvilági kapcsolatokról is írnak, meg arról, hogy S. Mária intézi a Tisza Párt pénzügyeit. Ez is téma volt az újságírói vitában, amelyben Lampé Ágnes és Szalai Szilárd vettek részt.
Orbán Viktor nem mond igazat, nem igaz, hogy baloldali aktivista lőtt Ficóra […] a merénylőt sokkal inkább nacionalistának, jobboldalinak lehetne nevezni – bizonygatta Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalán, ezzel igyekezett elhatárolni a saját politikai szekértáborától a szlovák kormányfőre fegyverrel támadó férfit.
Politikai indíttatású merénylet történt, mit lehet tudni az elkövetőről? Hal Melionda klinikai szakpszichológussal, az MCC Tanuláskutató Intézet vezető kutatójával beszélgettünk.
Orbán Viktor arról beszélt, a béke melletti harcban Magyarországnak kétszeres erővel kell tovább küzdenie. Erről is kérdeztük Gubík Lászlót és Tárnok Balázst, az NKE Európa Stratégia Kutatóintézet intézetvezetőjét.