Ne az ötletelés, hanem a szakmai szempontok vezéreljék a fővárosi vezetést a döntéshozatalban, és vegyék figyelembe az autósok érdekeit is – kéri a Magyar Autóklub.
Kis-Benedek József, biztonságpolitikai szakértő és Csizmadia Tamás jogász, elemző azt is megvitatta, hogy visszaküldené Svájc a hadköteles korú ukrán férfiakat Ukrajnába, miközben a globális békekonferenciát szervezi.
Szijjártó Péter aláhúzta: "Magyarországra egyféleképpen lehet bejönni, ha mi, magyarok úgy döntünk, hogy valaki bejöhet. Magyarországon egyféleképpen lehet tartózkodni, ha mi, magyarok úgy döntünk, hogy valaki itt tartózkodhat."
Hiába várják több mint 160 ország állam- és kormányfőjét a júniusi, svájci békekonferenciára, a tanácskozás egy kirakatesemény lesz – ezt mondta az MCC kutatója Napindító című műsorunkban.
A Híradóban élőben kapcsoltuk Vargha Márkot, a Migrációkutató Intézet elemzőjét, majd Pócza Istvánnal, a Battyhány Lajos Alapítvány szakmai programvezetőjével folytattuk a témát.
Hiába próbálja tagadni Karácsony, újabb bizonyíték van arra, hogy kitiltanák az autókat a városból. Folyamatosan drágítani és szűkíteni akarják az autósok területét – írta a Facebookon közzétett videójához a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Karmelita kolostorban fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Felemeli a nadrágszíjat, büszkén pózol vele. Ha így folytatja, akkor a Tisza párt diktafonos kulcstartókat is fog osztogatni – írja Facebook-bejegyzésében Perlaky-Papp József kommunikációs szakember.
Míg az Európai Unió polgárainak 59 százaléka harcolna a hazájáért a saját országa területén, az országhatárokon kívül alig több mint a negyedük ragadna fegyvert, sőt, ha uniós országok katonáinak ukrajnai szerepvállalásáról van szó, elsöprő elutasítottság látható – olvasható a Századvég Európa Projekt kutatásában.
Költségvetési csalás, pénzmosás, hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságánál Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Az Európai Unió által elfogadott migrációs paktum ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel, Magyarország azt nem kívánja végrehajtani – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
A kampányfinanszírozási botrányról kérdezte Karácsony Gergelyt a Magyar Nemzet. A lapnak sikerült elérnie telefonon az ügy egyik kulcsfiguráját Mravik Zsoltot is.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint - mondta a nemzetgazdasági miniszter a tárca szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Ordas Eszter és társai egy 2020 nyarán, menetrend szerinti hajóüzemeltetés tárgyában kiírt BKV-tendert próbáltak megcsapolni, meglehetősen amatőr módon, így hamar lebuktak.
Négy településen is kilenc polgármesterjelölt indulna a júniusi választáson - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának, a www.valasztas.hu-nak az adataiból.
A barna bőr még mindig divat, sokan szoláriumba járnak, illetve a jó idő beköszöntével túlzásba viszik a napon való tartózkodást. Ha életünk során sokszor szenvedünk el napégést, akkor nagyobb eséllyel alakulhat ki rajtunk bőrrák.
Brüsszel veszélyezteti a magyarok biztonságát és átvert bennünket - jelentette ki Hollik István országgyűlési képviselő Örkény községének lakossági fórumán.
A balliberális sajtó azon pörög, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nem hívta fel a nemzet színészánek választott, Kulka Jánost. A téma kapcsán Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára volt a Napi aktuális vendége.
Gusztustalannak nevezte Magyar Péter viselkedését Ceglédi Zoltán politológus, miután a Tisza Párt alelnöke saját fiával való kapcsolatát is a nyilvánosság elé vitte. A hírről a Vezércikk vendégei, Boros Bánk Levente, Bencsik András és Móczár Gábor is elmondták a véleményüket.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök. A moszkvai védelmi tárcát eddig irányító Szergej Sojgu az orosz biztonsági tanács titkári posztjára kerülhet. A témában vendágünk volt Demkó Attila, az MCC geopolitikai műhelyének vezetője.
A közvélemény-kutató cégek szerint vissza kellene szerezni a szakma hitelességét. A témában vendégünk volt Kassai Endre, a Piackutatók Magyarországi Szövetségének elnöke.
Stumpf István és Schmidt Mária méltatta G. Fodor Gábor legújabb, Orbán Viktor miniszterelnökről és a magát jóságos filantrópnak tartó Soros György milliárdosról szóló könyvét.
Az Európai Bizottság a szálláshely-közvetítő Booking.com-ot felvette azon digitális vállalatok listájára, amelyek méretüknél fogva szigorúbb versenyszabályok hatálya alá tartoznak. A témában vendégünk volt Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Ismét nyúlnak a várólisták az egészségügyben. Szürkehályog-, térd-, és csípőprotézis-műtétre várnak a legtöbbe, pedig pénz lenne. Az okokról a NEAK főigazgatója, Kiss Zsolt beszélt a kedd esti Napi aktuálisban.
Újpest a Gyurcsány-párt fogságában. A momentumos polgármestert egy gyanús lakásvásárlásával fizethették ki, hogy ne induljon újra. A botrányra Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője reagált a HírTV stúdiójában.
Botrány botrányt követett az Eurovíziós Dalfesztiválon a hétvégén, ahol a politika már nemcsak burkoltan van jelen. A témáról a Komment című műsorunk vendégei is véleményt mondtak.
A jelenlegi adatok szerint kedden 14 óra körül az M1-es autópálya 72. kilométerénél, a sztráda Győr felé vezető oldalán egy nyergesvontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvény forgalmi okok miatt hirtelen fékezett. Ennek következtében a rakománya elmozdult, és ráborult a raktérben szabálytalanul tartózkodó személyekre. Az eset során három fő életét vesztette, ketten megsérültek, őket kórházba vitték.
Egyre aggasztóbb mértéket ölt a baby gangek száma Olaszországban. A főként 15 és 24 év közötti fiatalokból álló bandák nagy része másod- vagy harmadgenerációs észak-afrikai, akik főként a nagyobb városokban tartják rettegésben a velük egykorúakat