Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott orosz külügyminiszter.
Egy eredetileg autókölcsönzéssel foglalkozó cég, külföldi megbízásból szerzett 112 millió forintjából finanszírozhatták Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát.
Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Egynapos ülést tart ma az Országgyűlés. Interpellációk és az azonnali kérdések után vita lesz az európai ügyek bizottsága jelentéséről, amelyet a baloldal magyar érdekkel szembeni brüsszeli politikai akcióinak a feltárását célozta.
8 milliárdos csalássorozat miatt 4 évet töltött fegyházban Sájer Mária Judit, Magyar Péter legközelebbi munkatársa, gazdasági vezetője - számolt be a Metropol.
A kerület megállt a fejlődésben, egy helyben toporog, ami az élet minden területén megmutatkozik – erről beszélt a Magyar Nemzetnek Király Nóra, a Fidesz–KDNP újbudai polgármesterjelöltje.
Megjelent a Magyar rocktörténet című képregénykönyv második része. Kötelező szerzemény azoknak, akik megmentenék gyermekeiket a jelenkori zenei nihiltől, legyen az Azahriah-féle „arab mulatós”, vagy koreai rágógumipop.
A Hawaii és Mexikó közt fekvő Clarion-Clipperton zóna területén több milliárd, fémekben gazdag, dollárbilliókat érő úgynevezett polifémes gumó van az óceán alján.
Több bűncselekmény elkövetésének gyanúját is felveti Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának külföldi finanszírozása, illetve annak gyakorlati megvalósítása – reagált a Magyar Nemzet megkeresésére ifj. Lomnici Zoltán.
Sávot és irányt is tévesztett az a lengyel kamionos, aki néhány kilométer hosszan szemben haladt a forgalommal az M30-as sztrádán április 30-án - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Előzetes terveivel ellentétben mégis indul a júniusban sorra kerülő belgrádi vizes Európa-bajnokság úszóversenyén Kós Hubert, a 200 méteres hátúszás világbajnoka.
Újabb holttesteket találtak hétfőn a mentőalakulatok a heves esők okozta áradások sújtotta indonéziai Nyugat-Szumátra tartományban, így 41-re emelkedett a természeti csapás halálos áldozatainak száma, 19-en megsérültek, további 17 embert pedig eltűntként tartanak nyilván - közölte a tartomány katasztrófavédelmi hatósága.
Gyöngyösi Márton még 2022-ben azt hangoztatta, hogy a Jobbik nem indul együtt a DK-val semmilyen választáson, most mégis számos olyan polgármesterjelöltet támogatnak, akik DK, MSZP vagy Párbeszéd színekben politizál, írta meg a Magyar Nemzet.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök - közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
A jelentés szerint az orosz fél 18 ukrán ellenrohamot vert vissza, az ukrán hadseregnek pedig mintegy ezerötszáz katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan.
Aktuális politikai ügyekről, az ellene folytatott lejárató hadjáratól, vagyis a csepeli ügyekről is beszélt Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a vasárnapi Bayer show-ban.
Újraindult a HírTV politikai vitaműsora! A közéletet érintő legfontosabb eseményekről ezúttal Mráz Ágoston Sámuel, Gajdics Ottó, Szakonyi Péter és Fodor Gábor ütköztette véleményét. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.
Van szavazati jogunk, Erdélyből is tudunk magyar képviselőket választani az EP-be, éljünk már ezzel a lehetőséggel! - bíztatta a június 9-i választáson való részvételre az erdélyi magyarokat Deutsch Tamás.
25 pontban foglalta össze a salgótarjáni jobboldal azt, hogy mivel lehetne kihúzni a várost a tétlenségből. A térség országgyűlési képviselője szerint a települést 10 éve vezető baloldal, hibák sorozatát vétette, ezért nem profitált Salgótarján semmit sem a Modern Városok Programból.
Tunéziában a biztonsági erők élő tévéadásban vettek őrizetbe szombat este egy ügyvédet, aki a héten egy helyi televízióban bírálta hazája belpolitikai viszonyait.