Menczer Tamás, kommunikációs igazgató, Fidesz-KDNP így nyilatkozott: "Lássuk mit mondott egy hónappal ezelőtt: Fel fogsz lépni a politikai porondra? Ez még viccnek is rossz. Persze hazudott, fellépett a politikai porondra, pártot alapított: Be fogom jelenteni azt a pártot is, aminek a segítségével el fogunk indulni a 2024 június 9-i európai parlamenti választáson."
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta - írja a Magyar Nemzet.
Az ukrán Olekszandr Uszik lett a profi boksz abszolút nehézsúlyú világbajnoka, miután a magyar idő szerint vasárnap hajnali címegyesítő mérkőzésen pontozással legyőzte a brit Tyson Furyt a szaúd-arábiai Rijádban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A háború Nyugat általi eszkalálása, a szlovák miniszterelnök elleni merénylet keltette gyűlölethullám miatt sosem volt olyan aktuális a június 1-i békemenet, amelyen "erőt kell mutatni" - hangoztatta Bayer Zsolt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A háborús pszichózis akkora erővel zajlik, hogy szinte teljesen áthatja az európai polgárok mindennapjait, függetlenül attól, hogy a háború álláspontján vagy a béke álláspontján vannak - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.