2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Rákay Philip elárulta, ki és miért rúgatta ki + videó

2002-es Kossuth téri szerepvállalása miatt kellett távoznia az akkori műsorvezetőnek a zenetévéből. Rákay Philip Fiala János KeljFelJancsi című műsorában mesélt el részleteket az ügyről.

  • Rákay Philip elárulta, ki és miért rúgatta ki + videó

2002 áprilisában négy év Fidesz kormányzást követően a választások két fordulója között a kormányzópárt nagygyűlést tartott, amelynek Rákay Philip volt a műsorvezetője.

Életem egyik legnagyobb pillanata volt a 2002-es Kossuth téri naggyűlés. Minden pillanata megvan, egy elképesztő eufória lengte be azt a napot”

– emlékezett vissza a 22 évvel ezelőtti eseményekre a médiaszakember, aki a Mandiner beszámolója szerint elmondta azt is: a mai napig úgy érzi, hogy semmiért nem adná oda azt a napot, függetlenül attól, hogy azután az élete egy „másik skatulyába került”. A műsorvezető idézte Philip egy korábbi nyilatkozatát, amelyben a Kossuth téri események utáni időszakról a következőket mondta: 

„Egyik igen jól ismert, ma is népszerű műsorvezető társam összehívta a zene TV vezetőségét, fellázítva ellenem szinte a teljes stábot, számonkérve a vezérigazgatót, hogy miért nem rúgnak ki azonnal, mert állítólag őt is nácizzák miattam.” 

Ki volt ez?” 

– tette fel a kérdést Fiala János, amire Rákay Philip gondolkodás nélkül rávágta:

Lilu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!