2007-07-17 07:35
Ötmilliárdos támogatás a Veres tésztagyárát bérlő cégnek
Veres János pénzügyminiszter nyírbátori tésztagyárának egyik csarnokát bérli egy olyan cég, amely az üzemeinek fejlesztésére ötmilliárd forintot, munkahelyteremtésre pedig egyedi kormánydöntéssel 260 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól.
Nyírbátorban az év utolsó negyedévében új nagyüzemet adhatnak át a dán Coloplast nevű cégnek köszönhetően. A világ egyik legjelentősebb gyógyászati segédeszközöket készítő vállalkozása 15 milliárd forintos beruházással Tatabánya után a szabolcsi városban építi fel a második magyarországi gyárát.
Boris Kovacs, a dán cég itteni ügyvezető igazgatója Balla Jánosnéval, Nyírbátor szocialista polgármesterével írta alá a beruházási szerződést. A nagyüzem építési munkálatai januárban kezdődtek el, és a tervek szerint 2007. szeptember 15-én 600 dolgozóval indul meg a termelés. A szabolcsi gyár 2009 végére készül el teljesen, s akkortól várhatóan 1200 embernek ad majd munkát. Egyelőre az üzem szerkezetkész állapotban van, de a munkát már elkezdték egy másik telephelyen. A Coloplast tehát valamilyen oknál fogva nem várta ki gyára szeptemberi átadását, a leendő munkásokat Tatabányára küldte betanítani, majd ezt követően egy nyírbátori üzemcsarnokot bérelt nekik, ahol azonnal hozzákezdhettek a gyógyászati termékek csomagolásához. Az ügy érdekessége, hogy a dán cég éppen a Nyírbátori Tésztaipari Kft.-t találta meg, hogy épületet béreljen a munkálatokhoz. Ennek a társaságnak Veres János pénzügyminiszter a tulajdonosa, aki egyben Nyírbátor szocialista országgyűlési képviselője.
Miközben a cég a pénzügyminiszter tésztagyárában bérel telephelyet, ötmilliárd forint támogatást kapott tatabányai üzemének fejlesztésére és nyírbátori beruházására a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól, a tárca beruházásösztönzési célelőirányzatának terhére.
Írásbeli kérdéssel fordult Veres János pénzügyminiszterhez Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője a Magyar Nemzet cikke alapján. Ágh Péter többek között arra kíváncsi: mennyi bérleti díjat fizet a Coloplast Kft. a Veres tulajdonában álló cégnek az üzemcsarnok használatáért. A képviselő felhívja a figyelmet arra: az elmúlt időszakban számos olyan kormányzati döntés született, mely egyre nehezebb helyzetbe hozza a magyar kis- és középvállalkozásokat. Ezzel szemben a kormány előszeretettel támogat több multinacionális nagyvállalatot, akik több tízmilliós, százmilliós, vagy éppen milliárdos nagyságrendű segítségre tettek szert közpénzekből és a kormány jóvoltából.
Ráadásul az idő előrehaladtával aztán a sokmilliárdos állami támogatások kapcsán egyre több gyanús és kérdésre okot adó körülmény merül fel - hangsúlyozza Ágh. Így volt ez legutóbb a Hankook Tire Kft. gumigyárával kapcsolatban, és így van ez most a Coloplast Kft. nevű vállalat nyírbátori beruházásával kapcsolatban is – teszi hozzá.
– Nem tartja ön meglehetősen furcsának, hogy most már lassan minden nagy állami támogatás kapcsán felmerülnek aggályok, gyanús körülmények és kormánypárti érdekeltségek? – teszi fel a kérdést a pénzügyminiszternek Ágh Péter.
A Pénzügyminisztérium reagált
„A Fidesz és a Magyar Nemzet című lap már napok óta tudatos politikai kampányt folytat a pénzügyminiszter ellen úgy, hogy egymással össze nem függő ügyeket kapcsol össze” – reagált a fideszes képviselő levelében foglaltakra Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke. Ez a kérdéssorozat is e kampány része – tette hozzá.