2009-05-28 16:58
Az MSZP békén hagyja luxusvillát építő képviselőjét
Nem vizsgálja az MSZP, honnan volt pénze párttársuknak, Boldvai Lászlónak salgótarjáni rezidenciájának felépítésére. Az MSZP Tocsik-ügyben érintett egykori pártpénztárnoka ellen egy fővárosi lakos kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást, amelyben a politikus vagyonnyilatkozatában szereplő adatok valódiságának vizsgálatát kérte.
Boldvai László, a szocialisták jelenlegi Nógrád megyei elnöke felerészben tulajdonosa annak a több mint ezer négyzetméteres villának, amelynek építését tavaly fejezte be. A politikus - papíron - az országgyűlési képviselőként kapott bruttó 820 ezer forintos jövedelméből él, ebből tartja el két gyermekét, és fizeti a villa rezsiköltségét, amit egy ingatlanszakértő havi 200 ezer forintra becsült. Boldvai állítása szerint a telek a tulajdona volt, az építkezés költségeit pedig ingatlaneladásból és magánszemélyektől felvett kölcsönökből fedezte. Vagyonnyilatkozata szerint 18 és fél millió forint megtakarítása van - a villára felvett 20 millió forintos hiteltartozás mellett.
Géczi József Alajos, a mentelmi bizottság elnöke azért utasította el a vagyonosodási vizsgálatot párttársa ellen, mert szerinte Boldvainak már az építkezés előtt megvolt a szükséges fedezete.