2010-03-03 09:28
Simicskó: Szekeresnek mindenről tudnia kellett (+videó)
Szekeres Imrének mindenről tudnia kellett, ami a minisztériumhoz és a honvédséghez tartozó intézményeknél és cégeknél történik – ezt Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke mondta a hírTV Rájátszás című műsorában.
A KDNP-s politikus szerint a szaktárca által megjelentetett „Nemzeti konszenzus négy éve” című könyv a bizonyíték arra, hogy a rendszer átláthatóan működött a tárcánál. A maffia-bűncselekmény nyomozásának adatai szerint a tisztek a honvédségi beszerzéseknél pénzt kértek a szerződő cégektől, majd az így szerzett milliókat egymás között szétosztották.
Közben – információink szerint – megszüntették két gyanúsított előzetes letartóztatását. Úgy tudjuk, O. János, a szaktárca időközben megszüntetett védelemgazdasági főosztályának vezetője, valamint a több mint egymillió forint kenőpénzt elfogadó százados szabadlábon védekezhet tovább. A vesztegetési ügyben rajtuk kívül egy dandártábornok és két ezredes gyanúsított.
– Ez egy nagyon hierarchikus testületi szervezet. A miniszternek elvileg mindenről tudnia kell. A „Nemzeti konszenzus négy éve” című könyvben is leírták, hogy mennyire átszervezték, egyszerűsítették, leépítették a honvédséget, átláthatóvá vált minden gazdálkodási folyamat, a felelősségi körök egyértelműen meghatározottá váltak. El kell olvasni ezt a könyvet és akkor rácsodálkozunk arra, hogy hogyan történhetnek ilyen típusú botrányok a honvédelem területén. Ez nagyon komoly és súlyos morális válságot jelent – mondta a hírTV Rájátszás című műsorában kedd este Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnöke.