2010-03-12 21:03
Durranás után lángba borult a busz
Kigyulladt az Agria Volán egyik busza. A menetrend szerinti járat Egerben szállította az utasokat, amikor a sofőr felfigyelt a buszból jövő füstre.
A Töviskes-völgyet elhagyva egy durranást követően a járműből jövő füstre figyelt fel az Agria Volán buszának vezetője. A sofőr megállt, s egy poroltóval megfékezte a lángokat, miközben az egri tűzoltókat is értesítették.
A két szerrel kiérkező lánglovagok a jármű hűtését végezték el, illetve megbontották azt, hogy a tűz biztosan ne terjedhessen tovább. A kora esti tűz miatt senki nem sérült meg, az utasok időben el tudták hagyni a buszt - tájékoztatta a megyei internetes portált az esetről Mérai Péter tűzoltó főhadnagy, az Egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szóvivője. Mivel a busz elfoglalta az út egyik sávját, a beavatkozás időtartama alatt rendőrök irányították a forgalmat. A lángok okozta kár 500 ezer forintra tehető az első becslések szerint.
Mint a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesétől megtudtuk, kora este a hatvani tűzoltóknak is egy égő jármű adott munkát. Helyben, az egyik családi ház udvarán gyulladt ki egy Opel, itt kellett megfékezniük a lángokat. A kár mintegy 200 ezer forint. Korábban Szirákra vonultak ki, ahol egy lakóépület kéménye ledőlt és beszakította a tetőt is, amelyet fóliával fedtek be a tűzoltók.