2010-03-12 22:00
Tele volt a hűtő, mégis halálra éheztették a kislányt
15 év börtönre ítélte egy brit bíróság pénteken egy halálra éheztetett gyerek 35 éves anyját, és több mint hét évre a gyerek 31 éves mostohaapját. A Nagy-Britanniát felkavaró eset 2008-ban történt.
A hétéves Khyra Ishaq súlya kevesebb, mint 17 kiló volt, amikor a hatóságok rátaláltak a család Birminghamben lévő otthonában. A gyereket kórházba vitték, ahol nem sokkal később meghalt. A kislánynak 5 testvére volt, és mindegyikük állami gondozásba került.
A közvélemény felháborodását fokozta, amikor kiderült, hogy a családot legalább kilenc szociális munkás látogatta, mégse tűnt fel egyiküknek sem, hogy a kislány éhezik. Pedig az iskola bejelentést is tett a szülők ellen veszélyeztetés gyanúja miatt, miután feltűnt nekik, hogy a gyerek ételt lop. Otthon teli volt a hűtő, Khyra épp csak enni nem kapott, hogy mostohaapja szerint ezzel űzzék ki a benne lakozó gonosz szellemet.
A szakértők azt mondták a tárgyaláson, hogy a hónapokon át tartó éheztetés miatt a gyerek immunrendszere annyira legyengült, hogy szervezete védtelenné vált a fertőzésektől, amelyek végül a halálát okozták. „Az elhanyagolás szó nem fejezi ki megfelelően azt, ahogy bántak a gyerekkel. Sokkal inkább megfelelő kifejezés a kegyetlenkedés” - mondta Roderick Evans bíró, miután az esküdtszék bűnösnek találta az anyát, Angela Gordont, és a mostohaapát, Junaid Abuhamzát. A bíró külön kitért a birminghami szociális szolgálatra, amelyet bírált, mert nem lépett közbe időben.