2010-07-25 19:23
Athénba tart az EU és az IMF küldöttsége
Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakemberei hétfőn a görög fővárosba utaznak, hogy felülvizsgálják, mennyire volt hatásos a kormány megszorító csomagja. Legutóbb júniusban vizsgálta küldöttség a balkáni állam költségvetésének helyzetét.
A szocialista kormány kénytelen volt drákói szigorúságú megszorításokat bevezetni, miután rekordmagasságba szökött a hiány, és államcsőd fenyegette az országot. Az unió és az IMF három évre 110 milliárd eurós hitelkeretet hagyott jóvá Athénnak. A küldöttség két héten át vizsgálódik majd Görögországban.
Servaas Deroose uniós küldött úgy vélte, hogy a megszorítások miatt az elkövetkező hónapokban négy százalékkal is csökkenhet a görög GDP. Mint mondta: a növekedés 2011 második felére várható. Deroose egy vasárnapi interjúban kiemelte: rövid- és hosszútávon megoldást kell találni a gondokra, hogy a közkiadásokat finanszírozni lehessen.
A megszorító intézkedések ellen a szakszervezetek hevesen tüntettek. A tiltakozás ellenére azonban a törvényhozás megszavazta a kiadáscsökkentést.