2009-11-20 21:27
Nem kellett senkinek Carla Bruni aktfotója
Franciaországban pénteken egy aukción törölték az árverésre bocsátott tárgyak közül a francia elnök feleségének egyik aktképét. A fotóért ugyanis a legalacsonyabb kikötött árat sem ajánlotta meg senki a licitálók közül. Egy hasonló fényképéért korábban 91 ezer dollárt, átszámítva több mint 16 millió forintot adtak egy tavalyi aukción.
A fekete-fehér fényképen Carla Bruni-Sarkozy a kezével takarja el szeméremét. A fotó kikiáltási ára 4 ezer euró, azaz több mint 1 millió forint volt, és az összeg végül csupán 5.800 euróra, vagyis másfél millió forintra emelkedett. Ezzel a kép eladási értéke nem haladta meg azt a legalacsonyabb árat, amit a gyűjtő szeretett volna kapni érte - állítja a Drouot aukciós ház. Így a fotó tulajdonosa, egy német gyűjtő úgy döntött, hogy törölteti a képet az elárverezendő tárgyak listájáról.
Tavaly áprilisban, New Yorkban Carla Bruni egyik hasonló aktfotóját a Christie's aukciós ház árverésén 91 ezer dollárért (16 millió forintért) vették meg. Amivel 30-szor többet fizettek a remélt árverési összegnél. Az amerikai aukció egyébként két hónappal azután volt, hogy a francia köztársasági elnök összeházasodott az Olaszországban született egykori modellel, és énekessel, Carla Brunival. Egyébként mindkét aktfotót Michel Comte készítette 1993-ban, évekkel azelőtt, hogy Carla Bruni és Sarkozy találkozott egymással.