Hiába a névváltoztatás, még mindig a baloldalt támogatja a JobbikGyöngyösi Márton még 2022-ben azt hangoztatta, hogy a Jobbik nem indul együtt a DK-val semmilyen választáson, most mégis számos olyan polgármesterjelöltet támogatnak, akik DK, MSZP vagy Párbeszéd színekben politizál, írta meg a Magyar Nemzet.
Belföld
Kocsis Máté: Dobrev Klára megint az uniós pénzek megfúrásával kérkedettGyurcsány Ferencék a kormányzásuk alatt is mindent megtettek, hogy elvegyenek bármit az országtól, az emberektől, aztán a sok év ellenzékiségben is ez lett a programjuk – így reagált a Fidesz frakcióvezetője Dobrev Klárának a Telexben megjelent kijelentéseire.
Menczer Tamás: önök ezt az országot egyszer már tönkretették + videóÖnök ezt az országot egyszer már tönkretették - így reagált Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében arra, hogy Gyurcsány Ferenc felesége azt mondta: majd az ő kormánya visszaállítja Magyarországon a munka becsületét, majd ők tisztességes nyugdíjakat és béreket fizetnek.
Elkeseredett kísérlethez folyamodott Dobrev KláraMint arról pénteken beszámoltunk a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából többek között kiderült: a Fidesz támogatottsága (47 százalék) nem változott februárhoz képest, viszont az ellenzéki oldalon jelentős változást lehet tapasztalni.
Felháborodott az ellenzék Orbán Viktor beszédénOrbán Viktor amatőr történész zagyva, uszító, paranoid beszéde egyformán volt méltatlan a márciusi hősökhöz és Magyarország valamennyi állampolgárához – írta a miniszterelnök ünnepi beszédéről közösségi oldalán Szabó Tímea.
Szállodahajóval ütközött egy kisgéphajó szombaton késő este Verőce magasságában, a Dunán. A balesetben ketten életüket vesztették öt embert pedig - három férfit és két nőt - eltűntként keresnek - hangzott el a BRFK vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok, és nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el - nyilatkozta a Magyarországon fogva tartott antifaaktivista, Ilaria Salis a La Stampa olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban.
Hogy milyen viszonyban van egymással Magyar Péter és a mesterséges intelligencia? Erre is fény derül a Sajtóklub vasárnap esti adásában, amelyben Bayer Zsolt, Gajdics Ottó, Bencsik András, és Néző László vitatja meg a hét legfontosabb bel- és külpolitikai eseményeit.
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta - írja a Magyar Nemzet.
Az ukrán Olekszandr Uszik lett a profi boksz abszolút nehézsúlyú világbajnoka, miután a magyar idő szerint vasárnap hajnali címegyesítő mérkőzésen pontozással legyőzte a brit Tyson Furyt a szaúd-arábiai Rijádban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.