Több mint 2000 állatot mentettek meg a fővárosi állatkertbenTavaly összesen 130 különféle faj 2368 segítségre szoruló egyede kapott újabb esélyt a Fővárosi Állat-és Növénykert vadállatmentő központjában - közölte az intézmény az MTI-vel pénteken.
Sérült gyermekek napja31. alkalommal rendezték meg a sérült gyermekek napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a nehézségekkel élők helyzetére, akik "szintén a közösségben szeretnének élni". Az eseményre az ország minden részéből érkeztek.
Színes
A fővárosi állatkertben tartják a sérült gyermekek napjátMa van a sérült gyermekek napja, ennek tiszteletére a Fővárosi Állat- és Növénykertben is programot szerveztek. A rendezvény célja az is, hogy felhívják a figyelmet a nehézségekkel élők helyzetére, akik "szintén a közösségben szeretnének élni".
Belföld
Súlyos bűncselekménybe keveredett Karácsony embereBíróság elé állt a budapesti állatkert volt operatív igazgatója, Karácsony Gergely egykori kinevezettje, akit gazdasági csalással vádol az ügyészség. Szabó Roland mellett a végsőkig kitartott a budapesti városvezetés, pedig évek óta köztudott volt, hogy komoly bűncselekménnyel hozta összefüggésbe a hatóság.
Színes
Napindító – Egyre több egzotikus állatot engednek szabadonSajnos egyre több egzotikus állatot engednek szabadon tulajdonosaik. Hanga Zoltánt, a Fővárosi állat- és növénykert szóvivőjét arról kérdeztük, hogy ez mennyi veszélyes és kockázatos a lakosságra és az állatokra nézve.
Tovább javult Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen a múlt héten merényletet kíséreltek meg - közölte hétfőn a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah hétfőn jóváhagyta Mohamad Mokbar első alelnök ideiglenes elnöki kinevezését, és ötnapos országos gyászt rendelt el a helikopterszerencsétlenségben elhunyt Ebrahim Raiszi államfő halála miatt.
Pünkösdhétfő van, a főünnepet követő nap. 2018 óta Ferenc pápa döntése értelmében ezen a napon liturgikusan nem a pünkösdöt, hanem a Boldogságos Szűz Máriát, az Egyház Anyját ünneplik a keresztények.
Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere aláírta azt a rendeletet, amely megtiltja a vallási jelképek, például a keresztek középületekben való elhelyezését. A lépés hátterében állítólag a diszkrimináció elleni küzdelem áll – írja a RMX News hírportál.
Nem számíthatunk már túlélőre - mondta Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság merülésvezetője a Hír TV-nek a verőcei Duna-szakaszon történt hajóbalesettel kapcsolatban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.