Véget ért a nemzeti konzultációA kormányszóvivő videóban mondott köszönetet mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet, majd hozzátette: a magyar emberek véleménye iránytű a kormány számára.
A tvnoviny.sk szlovák lap írta meg, hogy a Noviny tévécsatorna felvétele szerint Robert Fico merénylője, Juraj Cintula már a szerdai merénylet előtt is tüntetett Fico ellen, amikor április 24-én Alsókorompán szintén kihelyezett kormányülésen vett részt a miniszterelnök. „Éljen Ukrajna”, „hazaárulók” vagy „elég Ficóból” – többek között ezeket kiabálta ő is néhány tüntetővel együtt.
A szlovák miniszterelnök ellen egy baloldali aktivista merényletet követett el. A legfontosabb hónapokban Robert Fico kiesett a munkából. Bizakodunk a felépülésében, de ma egyedül kell küzdenünk a békéért – írja Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.
Egy teljesen életszerűtlen, több szempontból is gyanús „tanácsadói” szerződéssel szerzett külföldről, a 2019-es önkormányzati választások előtt 112,5 millió forintot Mravik Zsolt egyszemélyes vállalkozása, a Bakony Rental Kft., amelyből gyorsan ki is vett 89,4 milliót a tulajdonos-ügyvezető, majd ebből a pénzből továbbítottak 75 millió forintot, amely minden bizonnyal Karácsony Gergely kampányában „hasznosult”.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.