Páratlan ezüstlelet került elő Hódmezővásárhelyen, ahol lakossági bejelentés alapján találtak meg egy csaknem 70 érméből álló, elrejtett török kori kollekciót. A páratlan tárgyi anyagot e hét szerdán délután mutatják be a helyi múzeumban a nyilvánosság számára.
A csongrádi városban működő Tornyai János Múzeum régészei a közelmúltban kaptak lakossági bejelentést arról, hogy egy szántásban ezüstpénzek kerültek elő. A leletmentés során a régészek egy 16. századi, vélhetőleg a 15 éves háború utolsó harmadában elrejtett leletegyüttesre bukkantak, amely 67 ezüsttallérból állt.
Az éremvereteket valószínűleg egy bőrből készült erszényben rejtették el, erre utal az a virág alakú aranyozott bronz veret, amely az érmek közeléből került elő és egyértelműen a török korra datálható. A veretek nagy részét egy alig 100 négyzetméteres területen tárták fel a múzeum munkatársai, mindössze 10-25 cm mélységből, ez alapján arra következtettek, hogy egykori tulajdonosa nem elásta, csak sebtiben „elkaparta”, vagy egy fa odvába rejthette el a kincsét.
A leletben talált érméket 1534-1594 között verték, döntően a Német-római Császárság területén, mindössze egy volt köztük erdélyi eredetű, ezt 1593-ban verték, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem uralkodása idején. A leletegyüttest február 3-án mutatják be a múzeumban a nyilvánosság számára, majd a későbbiekben időszakos kiállításon lesz látható, a Tornyai János Múzeum felújítását követően.