Óriási orvosi bravúr több mint egy kilométeres mélységben Méterről méterre a napfény felé: közelednek a felszínhez az amerikai kutatóval a magyar barlangi mentők. Egy kilométer mélyen pedig magyar orvos operálta meg a bajba került amerikai barlangászt. Vendégünk volt Horváth Richárd, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat vezetője.
Radar
Radar - Vízen száguldó segítségA következő riportunkban nem utazunk messzire, mindössze Siófokig. A siófoki vízi rendészeti kapitányság munkatársai megmutatták melyek a legfontosabb szabályok, amiket be kell tartani a balatoni fürdőzés során.
Radar
Radar - Légből kapott életmentés Sokszor néznek farkasszemet a halállal, és megtanulták elviselni a veszteséget, de együtt örülnek annak is, amikor stabil állapotban szállítják kórházba a bajba jutottat. Legnemesebb tulajdonságuk pedig a önuralom, amellyel minden szélsőséges helyzetben megállják a helyüket. A légimentők budaörsi bázisán jártunk.
50 méteres zuhanástól mentettek meg egy nőt a budapesti rendőrök - videóvalEgészen döbbenetes felvételt juttatott el szerkesztőségünkbe a BRFK Kommunikációs Osztálya. A videón az látszik, hogy 50 méternyi mélység fölött lógott a levegőben, a toronyház oldalán egy nő, de a zuglói rendőröknek sikerült megmenteniük.
Új funkciókkal bővül az életmentő alkalmazásEgy olyan életmentő alkalmazást fejlesztettek tovább, amivel már jóval a mentő helyszínre érkezése előtt megkezdődhet a sérült ellátása.
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél. Ketten meghaltak, öt embert még keresnek. Kapcsoltunk Komáromba, ahol információink szerint jelenleg is szemlézik a balesetet okozó szálloda-hajót. Ott van tudósítónk Szabó Réka. Majd az újpesti kikötőből Némethi Botond tudósított.
A Kongói Demokratikus Köztársaság hadserege bejelentette, hogy három ember meghalt, amikor sikeresen akadályoztak meg egy puccskísérlet helyi idő szerint vasárnap kora reggel.
Ferenc pápa a Szentlélek közbenjárását kérte annak érdekében, hogy a nemzetek vezetői nyissák meg a béke kapuit, és az ukrajnai Harkiv városáról is megemlékezett a Szent Péter téren pünkösdvasárnap, amikor az egyház a Szentlélek kiáradását ünnepli.
Fej- és kulcscsontsérülést szenvedett az a férfi, aki kijutott a partra a Verőcénél szombat éjjel történt hajóbaleset után. A Dunán vélhetően szállodahajóval ütközött egy kis géphajó; eddig két holttestet találtak, a nyolc utas közül ötöt még keresnek.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.