Fekete Péter: Veled vagyunk a bajban!Vidnyánszky Attila benyújtott lemondása után sorra érkeznek a nyilatkozatok. Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója nyílt levélben biztosította támogatásáról a teátrum igazgatóját. A levelet lentebb változtatás nélkül közöljük.
Nyílt levelet írt Vona Gábor Dnyipro polgármesterének„Miután kidühöngte magát, talán ön is érezte, ezzel jócskán túllőtt a célon” - fogalmazott a Jobbik volt elnöke. A visszavonult politikus felhívta Borisz Filatov figyelmét arra, hogy polgármesterként szavainak súlya van, amiért felelősséget kell vállalni.
Belföld
Nyílt levél Gyurcsány FerencnekA Magyar Nemzetben a lap főmunkatársának, Bayer Zsoltnak a nyílt levele olvasható, melyet Gyurcsány Ferencnek címzett.
Belföld
Bayer Zsolt és Gyurcsány FerencA pénteki Magyar Nemzetben megjelenik a lap főmunkatársának nyílt levele Gyurcsány Ferenchez.
Nyílt levél Botka LászlónakÖnnek nem a Fidesz módszereivel van baja, hanem azzal, hogy már hetedik éve nem önök lopnak.
Belföld
Nyílt levélben tiltakoztak a pedagógusokA 2015-ös költségvetést megalapozó törvény-javaslatok megszavazása ellen több neves magyarországi világi és egyházi középiskola igazgatója is nyílt levélben tiltakozott. Azt kérték a parlamenttől, hogy ne szavazzák meg a pedagógusokat hátrányosan érintő változtatásokat.
Nyílt levélben szólított fel Gyurcsány Nyílt levélben szólította fel összefogásra a baloldali ellenzéki pártokat Gyurcsány Ferenc a bajai videóhamisítási botrány ügyében.
Nyílt levélben olvasott be Bajnainak a DK-alelnökNyílt levélben bírálta Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke Bajnai Gordont, a volt miniszterelnök Népszavában megjelent interjúja miatt.
Hír TV Archív
Nyílt levél Mesterházytól GyurcsánynakNyílt levelet írt Gyurcsány Ferencnek a szocialista párt elnöke. Mesterházy Attila egyebek mellett arra kíváncsi, hogy egy esetleges megállapodás esetén a DK hány helyre tart igényt a közös listán – és tényleg Gyurcsányt szánják-e a második helyre.
Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok, és nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el - nyilatkozta a Magyarországon fogva tartott antifaaktivista, Ilaria Salis a La Stampa olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban.
Hogy milyen viszonyban van egymással Magyar Péter és a mesterséges intelligencia? Erre is fény derül a Sajtóklub vasárnap esti adásában, amelyben Bayer Zsolt, Gajdics Ottó, Bencsik András, és Néző László vitatja meg a hét legfontosabb bel- és külpolitikai eseményeit.
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta - írja a Magyar Nemzet.
Az ukrán Olekszandr Uszik lett a profi boksz abszolút nehézsúlyú világbajnoka, miután a magyar idő szerint vasárnap hajnali címegyesítő mérkőzésen pontozással legyőzte a brit Tyson Furyt a szaúd-arábiai Rijádban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.