Miért döntöttek úgy az egykori gyarmati országok, hogy saját kezükbe veszik a sorsukat és mit nyerhetünk ezen mi Magyarországon? Erről beszélt Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász a Globál című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Botrányos Ovi+ Program Óbudán - írja a Metropol. A lap szerint havi 60 ezret gombolnának le a szülőkről egy általuk nem kért szolgáltatásért. A Fidesz polgármesterjelöltje szerint az ügyben több gyanús dolog is van.
Az M1-es autópályán az országhatár felé, Budaörs térségében két személyautó összeütközött, a 15-ös kilométernél a belső sávot lezárták. A torlódás több kilométeres, ami már az M0-s autóútra is visszanyúlik - írta az Útinform vasárnap délelőtt a honlapján.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Nagyon kell figyelni mit is lép a francia elnök mostanában. Macron ugyanis már a békekötés időszakára készül. Erről beszélt Boros Imre és Bogár László a Global Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Érkezik a kínai elnök és a nyugati sajtó már arról ír, hogy Kína éket akar verni Európa és az Egyesült Államok közé. Erről beszélt a Globál Extra című műsorunkban Boros Imre és Bogár László Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Kihúzhat bennünket a BRICS a csávából. Erről beszélt Boros Imre, közgazdász és Bogár László közgazdász Globál című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.