2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Adás

Híradó

Ön a HírTV adásának 60 perccel késleltetett műsorát láthatja

Leleplezés: már Karácsony Gergely 2019-es kampányát is külföldről pénzelték

Egy gépjárművek bérbeadásával foglalkozó cégen keresztül érkezett, mégpedig külföldről az a tekintélyes összeg, amellyel Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát finanszírozták 2019-ben – derül ki a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez hétfőn, feltehetően a főpolgármester közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott dokumentumcsomag eddig feldolgozott részéből.

Külföld

Legkevesebb hárman meghaltak egy buszbalesetben Oroszországban + videó

Legkevesebb hárman meghaltak, miután egy 20 főt szállító busz belezuhant Szentpéterváron a Mojka folyóba pénteken. A pillanatot amikor a jármű két autónak ütközött, majd áthajtott a hídkorláton a térfigyelő kamerák rögzítették.
Belföld

Kocsis Máté: Dobrev Klára megint az uniós pénzek megfúrásával kérkedett

Gyurcsány Ferencék a kormányzásuk alatt is mindent megtettek, hogy elvegyenek bármit az országtól, az emberektől, aztán a sok év ellenzékiségben is ez lett a programjuk – így reagált a Fidesz frakcióvezetője Dobrev Klárának a Telexben megjelent kijelentéseire.
Színes

Közlekedésbiztonsági bemutatókkal várta az érdeklődőket a GYSEV Zrt. a soproni vasútállomáson + videó

A Közlekedési Kultúra Napjára készülve vasúti és közlekedésbiztonsági bemutatókkal várta az érdeklődőket a GYSEV Zrt. a soproni vasútállomáson.
Napi aktuális

Manfred Weber az egész EU-ban kötelező katonai szolgálatot akar + videó

A Napi aktuálisban Sarkadi-Illyés Csaba az Economix újságírója és Kohán Mátyás a Mandiner újságírója vitázott a következő témákban: Magyar Péter nadrágszíjas posztja, magyar-kína csúcs (eredmények, reakciók), Manfred Weber az egész EU-ban kötelező katonai szolgálatot akar.
Napi aktuális

A kínai gazdasági kapcsolatok jövője + videó

A Napi aktuális vendége Lentner Csaba, az NKE egyetemi tanára, közgazdász volt, akivel a kínai gazdasági kapcsolatok jövőjéről beszélt a műsorvezető.
Belföld

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

A Békemenet egyik alapítója, Bayer Zsolt publicista szerint az időzítés talán még sosem volt ennyire aktuális, mint most.
Célpont

„Megbántam, hogy részt vettem a nagykövet vacsoráján” - a Célpontban a Pressman-estek + videó

Influenszerek, baloldali politikai aktivisták és David Pressman. Így néz ki manapság egy vacsora a budapesti amerikai nagykövetségen. És hogy miről szól a diskurzus két fogás közben? Ennek jártunk utána.
Napi aktuális

Végül küld-e a NATO katonákat Ukrajnába? + videó

A Napi akutális vendége Somkuti Bálint, az MCC geopolitikai műhelyének kutatója volt, aki a NATO doktrína változtatása témájában beszélgetett M. Dobos Marianne műsorvezetővel.
Külföld

Újabb frontot nyitottak az oroszok Ukrajna második legnagyobb városa közelében

Szakértők szerint Harkiv eleste súlyos katonai és politikai veszteséget jelentene az ukrán vezetés számára.
Belföld

Szijjártó Péter: Az európai választás nagyban befolyásolja majd, hogy békében vagy háborúban fogunk-e élni + videó

A külügyi- és külgazdasági miniszter rámutatott: "Egy háború környezetben katonák küldését és atomháborút emlegetni az a lehető legnagyobb hiba.
Napi aktuális

Újabb magyar tudományos siker a Mágneses Nulltér Laboratóriumban + videó

A Napi aktuális vendége Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa volt, akivel a Mágneses Nulltér Laboratórium újabb tudományos sikeréről beszélgettek M. Dobos Marianne műsorezetővel.
Napi aktuális

Mi lesz a II. kerületi parkolási rendszer korszerűsítésével és a közterületek rendbentartásával?

A Napi aktuális vendége Dombi Rudolf, a Fidesz-KDNP II. kerületi polgármesterjelöltje volt, akivel a P+R parkolókról beszélgetett többek között a műsorvezető M. Dobos Marianne.
Belföld

Egy áthúzott nadrágszíjat ábrázoló képpel fotózkodott Magyar Péter Mezőkövesden

A baloldali politikus most övét feltartva pózolt egy - a tettét elítélő - plakát előtt.
Belföld

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely közlekedésszervezése már elegendő lenne ahhoz, hogy megbukjon + videó

Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott: Karácsony Gergely közlekedésszervezése már elegendő lenne ahhoz, hogy megbukjon.
Belföld

Lázár János: Ha egy politikus a háborúhoz asszisztál, akkor az idegen érdekeket szolgál

Ha június 9-én sokan szavaznak a Fidesz-KDNP-re, és így erős európai parlamenti képviselete lesz, akkor garantálni tudja, hogy Magyarországot távol tartja a háborútól - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter pénteken Pestszentimrén.
Belföld

Menczer Tamás szerint az európai emberek nem akarnak háborúzni menni Ukrajnába + videó

Menczer Tamás rámutatott: Tehát ha föltennénk szerintem az európai embereknek a kérdést, hogy ők is egyetértenek e ezzel és el kívánnak e menni oda harcolni, akkor szerintem azt mondanák, hogy nem. És ez nem a mi háborúnk.
Célpont

Célpont - Karácsonyék körül szorul a hurok + videó

Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát is külföldről finanszírozták. Az akkori működési struktúra kísértetiesen hasonlít a 99 Mozgaloméhoz. A Mediaworkshöz dokumentumok és hangfelvételek is kerültek. A kérdés már csak az, hogy a főpolgármester ezekre is nagy ívben tenni fog-e.
Külföld

Kemény kritikával illette az olasz kormányfő-helyettes Macront, amiért csapatokat küldene Ukrajnába + videó

Az olasz külügyminiszter megerősítette, Itália nem áll háborúban Oroszországgal, nem fog katonákat küldeni Ukrajnába.
Radar

Radar – Így készül a párizsi olimpiára Hámori Luca ökölvívó bajnok + videó

Hámori Luca sporttörténelmet írt azzal, hogy első női magyar bokszolóként ott lesz az ötkarikás játékokon.
Belföld

Vitályos Eszter: Méltósággal, tisztességgel kell dolgoznunk

"Sportolóként, vívóként megszoktam a terhelést: jó időbeosztással és hatékony munkavégzéssel lehet menedzselni" – többek között így válaszolt Vitályos Eszter kormányszóvivő az interjúban.
Külföld

Zsigmond Barna Pál: Békepárti képviselőket kell küldenünk az Európai Parlamentbe

Zsigmond Barna Pál úgy fogalmazott: "Brüsszelnek útjában állunk", mert Magyarország nem háborúpárti, nem bevándorláspárti és nem genderpárti.

Legfrissebb híreink

Radar

Belföld

15 évvel ezelőtti emléket idézett fel Orbán Viktor Hszi Csin-pingnek

Hszi Csin-ping kínai elnök és házastársa, Peng Li-jüan közös ebéden vett részt Orbán Viktor miniszterelnökkel és feleségével, Lévai Anikóval Budapesten, a Virtu étteremben.
Paláver

Paláver – Békemenet lesz június 1-jén + videó

A HírFM és a HírTV interaktív műsora a szócsaták bajnokaival. Műsorvezető: Lentulai Krisztián. Az adás vendége Szilágyi Ákos, a Magyar Trikolor Ünnepek ötletgazda-főszervezője volt.
Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország jó időben és a megfelelő stratégia mentén kezdte újraépíteni a védelmi iparát + videó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy budapesti védelmi ipari konferencián elmondta: "A nagyhatalmak kiújuló háborús versengése gyökeresen változtatta meg a kormányok és az állampolgárok biztonsághoz fűződő viszonyát."
Belföld

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

A Bayer Show-ban Bayer Zsolt reagált arra, hogy Magyar Péter szerint a titkosszolgálatok korlátozták az internetet az egyik tüntetésen. (A teljes adás megtekinthető vasárnap este a HírTV-n)
Belföld

Tizennyolc megállapodás született a magyar-kínai csúcson + videó

A miniszterelnök elmondta: "Magyarország a legjobb technológiát akarja meghonosítani itt, a saját hazánkban. És vannak területek, amelyen Kína ma a világ legjobbja, néhány területen pedig utcahosszal a legjobb."
Belföld

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

A mobilhálózatok terheltsége volt a a valódi oka az internet lelassulásának.
Külföld

Láncreakció: A börtönből mehetnek a harcmezőre az ukrán elítéltek + videó

Szerdán az ukrán parlament egy olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy egyes ukrán fogvatartottak a fegyveres erőkhöz való csatlakozással csökkentsék börtönbüntetésüket. Vukics Ferenc katonai szakértő és Stier Gábor a Moszkva tér.com főszerkesztője voltak a vendégeink.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!